2025. október 29

Tölgykutatók találkoztak Mexikóban

Idén 11. alkalommal rendezték meg a Föld legnagyobb, kutatókat és tölgybarátokat összefogó szervezete, az International Oak Society hagyományos konferenciáját. A rendezvény helyszíne ezúttal a mexikói Oaxaca volt – nem véletlenül, hiszen itt található a tölgy nemzetség (Quercus L.) legnagyobb fajgazdagsága. Több mint 170 tölgyfaj él ebben a térségben!

A konferencián közel 200 résztvevő vett részt a világ minden tájáról, köztük a tölgyek genetikai, evolúciós és ökológiai kutatásának legnevesebb szakemberei.

A fő témák a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás genetikai háttere, a korábbi klímaváltozások tölgyekre gyakorolt hatásai, az alkalmazkodás elősegítése, valamint a veszélyeztetett tölgyfajok védelme köré épültek.

A Soproni Egyetemet Lados Botond képviselte, aki a csertölgy (Quercus cerris L.) erdészeti klímaadaptációját célzó genetikai kutatásait mutatta be.

A rendezvény nagyszerű alkalmat kínált az eredmények közös megvitatására és akár új kutatási irányok kijelölésére, illetve nemzetközi kutatási kapcsolatok kialakítására. Az előadásokat rendre nagy érdeklődés és sokszor hosszas szakmai tanácskozás kísérte.

A terepi nap keretében pedig a résztvevők megismerkedhettek a térség természeti kincseivel, tölgy ökoszisztémáival, valamint a hozzájuk kapcsolódó kultúrával is.

forrás: SOE ERTI